Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen színeket kedvelünk, és milyen színekkel áldott meg minket a természet, akkor rengeteg időt, pénzt és energiát spórolhatunk meg magunknak, mindamellett, hogy külső megjelenségünk is harmóniát fog surágozni. Vannak, akik kifejezetten a természetes színeket kedvelik ruhát, kiegészítőket, és smiket illetően is, főként, ha a természet is kellemes, meleg árnyalatú színekkel is ajándékozta meg őket. Nézzük, mivel tudjuk fokozni a hatást!

Sminkelésből ötös!

Természetes színek kedvelőinek sminkelésben mindenképpen a föld színeket kell keresniük. Elsődlegesen érdemes a szemeket mélybarnával, vagy aranyló barnával kiemelniük, de kísérletezhetünk a sötétzöld, a bézs, és a barack színek árnyalataival is. Feketét is lehet természetesen választani, de ezt csak abban az esetben, ha a bőr tónusa is a sötétebbek közé tartozik. A feltűnő árnyalatú színeket mindenképpen kerülni kell, nemcsak az ízlés miatt, hanem azért is, mert akár egyetlen extravagánsabb szín képes megtörni a kellemes összhangot.

Mint egy stylist

A természetesség híveként a kiegészítőket illetően a cipő lehet az egyik legfontosabb darab. Cipőválasztásnál érdemes előnyben részesíteni a lapostalpú, vagy esetleg közepesen magas sarkú darabokat, ami lehet barna, elefántcsont-, vagy esetleg olíva színű. A hangsúly pedig a kényelmességen van, hiszen egy platformos magassarkúban a természetességet kedvelő hölgy akkor sem fogja magát jól érezni, ha annak árnyalatait kedveli.

Táskaparadicsom

A táskák igen fontosak, hiszen öltözékünket remekül fedobhatjuk általuk, sőt mi több, a stíluskifejezés egyik legkiválóbb eszköze. Ha a természetesség hívei közé tartozunk, érdemes ízlésünket ezek kiválasztásánál is szem előtt tartani. A naturális anyagokból készült táskák a legmegfelelőbbek, és természetesen az sem jelenthet problémát, ha bőséges díszítéssel vannak ellátva. A színe lehet aranybarna, világos- vagy sötétbézs, fahéj-, vagy olívaszín; bármelyikre is esik a választásunk, imádni fogjuk.

Ékszerek világa

Az ékszereket illetőn érdemes kipróbálnunk a fából, bőrből, elefántcsontból készült nyakláncokat, fülbevalókat, kartkötőket, de az afrikai stílusú darabokat is szeretni fogjuk a természetesség híveként. Ha azonban ragaszkodnánk a fém ékszerekhez, akkor pedig az aranyat, valamint a sárga-, és vörösrezet válasszuk.

Hasonló bejegyzések