A szomorkás tél elmúltával beköszöntött a napsütéses tavasz, a természet csodálatosan megújult. Lehetséges, hogy nemcsak a külső környezetünkben vágyunk időszakonként az újjászületésre, hanem otthonunkban is. Nincs is erre jobb alkalom, mint a nyár eleje, bátran nekivághatunk átvarázsolni lakásunkat, vagy házunkat, és ami a legjobb benne, hogy akár potom összegekből teljesen új külsőt varázsolhatunk neki! Nézzük hát meg, mit tehetünk!
Olcsóbb lakástextil
Mindannyiunk számára ismerős, amikor belépünk barátaink otthonába, és meglepve tapasztaljuk, hogy valami olyan más, valami sokkal jobb lett. Amikor pedig csodálkozva érdeklődünk, hogy mit műveltek, mialatt mi nem jártunk itt, nagyon egyszerű választ kapunk: „Új a függöny a nappaliban!”, vagy „Csak a szőnyeget cseréltük le!”. Egy-egy új függönnyel csodákat művelhetünk, hiszen egészen másképp és más színben szűrődik be a fény, ami a szobát, nappalit, vagy az étkezőt beborítja. Egy-két meseszép dekorációs termékkel kiegészítve pedig bámulatos eredményeket érhetünk el. Nem muszáj azonban rögtön több tízezer forintért organza függönyt vásárolnunk, jóval kedvezőbb megoldás, ha meglátogatjuk a hozzánk legközelebb eső méteráru boltot, és innen kiválasztjuk a nekünk leginkább tetsző anyagot. Merészen játszhatunk a színekkel, és nem mellesleg sokkal egyedibb külsőt kölcsönözhetünk általa otthonunknak! Az anyag széleit pedig nagyon könnyen beszeghetjük, vagy akár ismerős segítségével megvarrathatjuk, és láss csodát, máris másképp érezzük magunkat a hangulatos helyiségben.
Falfestés
Ha meguntuk házunkat, lakásunkat, nem muszáj azonnal eladni jelenlegi, jól megszokott és bejáratott fészkünket, mert azzal mindent könnyedén a feje tetejére állíthatunk. Azonban, ha nagyobb volumenű változásra vágyunk, tökéletes megoldást jelenthet egy-egy új szín felfestése kívül-belül falainkra. Választhatunk a helyiségekbe hasonló árnyalatokat, de teljesen eltérő, egymással komplementer vagy kiegészítő tónust is keverhetünk, vásárolhatunk. Teljesen új aurát fogunk ezzel varázsolni környezetünknek, és ha ezt még néhány új, falra szerelhető tárgyacskával is megspékeljük, meglepő lesz az eredmény. A dolog pikantériája, vagyis a spórolás pedig ott kezdődik, hogy nem szobafestő szakemberrel végeztetjük el a feladatot – bár az is lényegesen pénztárcakímélőbb megoldás volna az új ingatlan vásárlásánál -, hanem hangulatos közös programként, családdal, barátokkal együtt egy hétvége alatt, pompás ebédekkel egybekötve teremtjük meg új otthonunkat. Így több tízezer forintot megspórolhatunk, és egy remek hétvégével egybekötve teljesen ki is kapcsolódhatunk.
Új, színes párnahuzatok
Mindenki számára ismeretes, hogy például a keletiek milyen kellemes, puha és biztonságos hangulatot tudnak teremteni azzal, hogy nagy, színes párnákat helyeznek el mindenhol. Aki kedveli ezt a stílust, rohamozza meg az első boltot, és bőven vásároljon be belőlük. Legtöbbünk lakása azonban nem biztos, hogy elviselné ezt a fajta stílusváltást, mert a keleti bútorok egészen eltérően a mieinktől, és persze a gyöngyökkel gazdagon díszített selyem párnák megvásárlása nem is a legolcsóbb megoldás. Van azonban egy nagyon egyszerű és rendkívül kedvező lehetőség, ami fel fog dobni bennünket: ez pedig a színes párnahuzatok vásárlása fillérekért! Ezeket akár újonnan is beszerezhetjük, de használtruha kereskedésekben is találunk meglepően szép állapotúakat. Akármilyen stílusú bútorokat szuperül feldobhatunk vele, és akár nagyobb számban is beszerezhetjük őket: évszaknak megfelelő árnyalatokat, bútorok színéhez alkalmazkodva, vagy éppen hangulatunk szerint is, és olyan gyakran cserélgethetjük őket, ahogyan csak szeretnénk. Sőt mi több, ha affinitást érzünk hozzá, ugyanúgy, ahogy a függönyök esetében, szintén beszerezhetjük a nekünk tetsző ruhaanyagot a méteráru boltokban, és saját magunk teljesen egyedi darabokat készíthetünk.