Egyre többen gondolják úgy, hogy külföldön próbálnának szerencsét. Van, aki hirtelen felindulásból tenné meg, van, aki hosszú ideje fontolgatja. Mindenesetre akár az egyik, akár a másik tábort gyarapítjuk, egy biztos: ha a döntés megszületett, a hivatalos ügyintézések hosszú sorát senki nem úszhatja meg. Lássuk, miket kell elintéznünk, ha a határokon túlra költözünk!

Az időintervallum: mire számíthatunk?

Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy legalább három hónapnyi felkészülési időt fog igénybe venni a külföldre költözés előtti teendők elvégzése. A tapasztalatok továbbá azt mutatják, hogy a szükséges hivatalos iratok beszerzésének ideje pedig körülbelül két hónapnyira rúg, nem szabad tehát semmit az utolsó hetekre hagyni, mert az számos kellemetlenséggel jár, például adott esetben sürgősségi felár kifizetésével, az egyébként is súlyos költségterhek viselése mellett.

Az egyik legalapvetőbb: porondon a lakcím

Vannak országok, ahol az ideiglenes külföldi tartózkodás bejelentésének kötelezettségét eltörölték, és csak a véglegeset kell bejelenteni, ám még mindig van olyan terület, ahol az ideigleneset is bejelentéshez kötik. Ennek feltétlenül utána kell járnunk az adott területet illetően, amint megvan a célország. Általában a személyi igazolványt, és a lakcímkártyát kell leadni a lakcím szerint illetékes okmányirodában, majd az útlevéllel igazolhatjuk magunkat a továbbiakban.

Fő az egészség: biztosítsuk hát be magunkat!

Még az itthoni tartózkodásunk ideje alatt feltétlenül intézzük el a nemzetközi egészségügyi kártya kiváltását, ugyanis a magyar TAJ kártyát külföldön nem fogadják el. Amennyiben EU tagállamban tervezünk a jövőben élni, úgy érdemes Európai Egészsébiztosítási kártyát is igényelni, amit az interneten keresztül is elindíthatunk. Ugyanis, ha ezek valamelyikével nem rendelkezünk, és még nincs biztosítási jogviszonyunk az adott országban, és véletlenül történik velünk valami, sajnos hatalmas összegeket el fognak kérni tőlünk az egészségügyi ellátásért, ami terveinket akár romba is döntheti. Ezt követően pedig, amint megtörtént a külföldre költözés, az adott országban létesítsünk mihamarabb biztosítási jogviszonyt.

Az adóhatóság

Amennyiben egyelőre csak ideiglenesen tervezzük a letelepedést, úgy a magyarországi adóhatóság felé bejelentési kötelezettségünk nincs, de az adóbevallási kötelezettségeinknek természetesen továbbra is eleget kell tennünk. Amennyiben azonban véglegesen költözünk ki, ami a hivatalos okmányainkban is meg fog mutatkozni, úgy előrehozott adóbevallást kérhetünk a NAV-tól az adott adóévre vonatkozóan.

Magyar bankszámlaszám: kell vagy sem?

Amennyiben rendelkezünk magyar bankszámlával, külföldre költözéskor gondoljuk át, feltétlenül szükséges lesz-e ez nekünk a továbbiakban is. Amennyiben nem muszáj, ne fizessünk feleslegesen fenntartási díjakat, hiszen ha nincs rajta forgalom, akkor ez csak plusz pénzkidobást jelent. Külföldön pedig szintén nem érdemes magyar bankkártyával fizetni, hiszen a készpénzfelvételi költségek igen magasak az átváltások miatt.

Hasonló bejegyzések