Az első randi kritikus pont, ilyenkor dől el, hogy mennyire is jövünk be a másiknak. Szerencsés esetben már ismerjük a randi partnerünket, hiszen személyesen hívott el találkára, de az is előfordulhat, hogy a neten ismerkedtünk össze vele, és sosem láttuk.

Randi alapszabályok

Konkrét, kőbe vésett szabályok nincsenek, de azért van néhány dolog, hogy mit illik, és mit nem illik. Öltözködési protokoll sincsen, mindenképpen olyan ruhát vegyünk fel, ami a mi stílusunk, és amiben igazán jól érezzük magunkat. Semmi értelme nincs annak, hogy egy csinos öltözékben feszengjünk. Különben sincs értelme másnak kiadni magunkat, mint amik vagyunk, ez előbb-utóbb úgyis kiderül. A hölgyek próbáljanak kevés sminket és illatszert használni, ne így próbáljanak hódítani, a kevesebb néha több!
Illik időben megjelenni mindkét fél részéről, átejteni még internetes ismerkedés esetén sem szép dolog, ha már korábban voltunk olyan bátrak, hogy igent mondtunk, nem fair visszatáncolni.

De hogyan ismerkedjünk?

Vannak kötelező körök egy ismerkedésben, de ha szimpatikusak a felek egymásnak, akkor ezek a kérdések nem túlságosan feszélyezőek, és könnyed hangulatban telik az idő. Mindkét félnek érdemes megfelelő mennyiségű pénzt magánál tartania, sosem lehet tudni, hogy milyen extra kiadások merülnek fel. Bár úgy illik, hogy a számlát a férfi állja, ez nem kőbe vésett alapszabály. A legtisztességesebb megoldás, ha mindenki fizeti a saját részét, így nem lesz belőle gubanc a későbbiek folyamán.
Ha félünk attól, hogy megakad az ismerkedés, a randi előtt összeállíthatunk egy pár kérdésből álló listát, hogy miket dobjunk be, ha netalántán elakadna a beszélgetés. Kerüljük el a kellemetlen témákat, ne ömlesszük rá a jelöltre a családi szennyest, hagyjuk az expasikat és excsajokat, próbáljunk meg egy pozitívabb összképet kialakítani magunkról.
Plusz egy tipp: a telefonunkat vagy némítsuk le, vagy kapcsoljuk ki. Illetlenség, ha a telefonunk a találka közben állandóan pittyeg vagy csörög, az pedig még kellemetlenebb helyzetet teremt, ha nekiállunk telefonálni, vagy válaszolgatni az üzenetekre, ne tegyük!

Hasonló bejegyzések