Nincs olyan párkapcsolat, amelybe a felek néha napján ne szólalkoznának össze, vagy ne veszekednének. A vitáktól egyáltalán nem kell tartani, ezek nem feltétlen jelei annak, hogy nem illenénk össze, vagy hogy kezd megromlani a kapcsolatunk. A veszekedések, és a kisebb nézeteltérések egy egészséges párkapcsolat velejáróinak számítanak.
Fontos azonban, hogy ezeket az összetűzéseket próbáljuk meg pozitívan felfogni, hiszen így ezek miatt nem hogy eltávolodnánk egymástól, hanem a kisebb viták inkább csak közelebb hoznak bennünket a másik félhez. Lássuk, melyek azok a témák, melyek miatt a párok a leggyakrabban civakodnak.

Az anyagi dolgok, a pénz

A mai világban sajnos egyre több vita alakul az emberek között az anyagi dolgokból kifolyólag. A párkapcsolatban is számos ok válthatja ki a pénzügyekről szóló veszekedéseket. Meglehet, hogy az egyik fél jóval költekezősebb, míg a másik inkább szeret spórolni, és a megtakarított pénzt félretenni. Könnyen lehet, hogy idegesít bennünket párunk vásárlási szokásai, és az hogy szinte semmire nem sajnálja a pénzt. Más emberek vagyunk, lehet más a felfogásunk és véleményünk az anyagi dolgokkal kapcsolatban is, így sajnos ez a téma sokszor előjöhet veszekedések során.
Sok esetben ilyenkor nem is a pénzről szól a veszekedés, inkább az anyagiak mögött álló problémákról, melyek mélyebben is lehetnek. Ezért fontos, hogy ha a párkapcsolatunkba gyakran fordulnak elő az ilyen témájú viták, akkor törekedjünk arra hogy az okok felkutatását helyezzük előtérbe. Könnyen lehet, hogy párunk egyszerűen csak folyamatosan tele van félelmekkel, és biztonsággal kapcsolatos kétségekkel. Jó ha ezekről a dolgokról is megtanulunk őszintén beszélni, így megtalálhatjuk ebben a témában is az arany középutat.

Sok a munka, kevés a szabadidő

Nagyon gyakori vitaforrás lehet az is, hogy az ember mennyi időt tölt a munkájával, és mennyit a kedvesével. Akármennyire is sok a munkánk, és bármennyire is fáradtnak érezzük magunkat nap végére, nagyon fontos hogy partnerünk ne érezze magát elhanyagolva. Ebben az időszakban sokkal feszültebbek lehetünk, és könnyen lehet, hogy partnerünk sem túl türelmes és megértő velünk. Létfontosságúvá válhat a megoldás megkeresése, főleg akkor ha szeretnénk megőrizni még hosszú időre a boldog párkapcsolatunkat.
Egy nemrégiben elvégzett felmérés alátámasztotta azt, hogy a 25 és 50 év közötti párok csupán 4 százaléka fordít annyi időt heti rendszerességgel a párjára, amennyit valójában kéne. Gondoljunk tehát arra, hogy még ha stresszesek is vagyunk, és nagyon fáradtak, akkor is néha engedjük el a magunkat, és töltsünk pár órát kettesben a párunkkal. Nem ciki egyáltalán ha a párunkkal, akivel már évek óta együtt vagyunk, randevút beszélünk meg.

Ki végezze a házimunkát?

A házimunka az, amin minden egyes párkapcsolatban néha kitör a vita. Legyünk most őszinték magunkkal: Ugye, hogy azért fejben pontosan számon szoktuk tartani, hogy aznap, vagy azon a héten miket csináltunk mi otthon, és mit a párunk? Néha azonban gondoljunk arra is, hogy lehetetlen minden feladatot 50-50 százalékban elvégezni, és könnyen lehet, hogy egyik héten nekünk sincs időnk rendbe tenni a lakást. De emellett fontos hogy a férfiak is megértsék: Egyáltalán nem kötelező csak a nőnek egyedül vezetni a háztartást. A legjobb ha megvannak a feladatok, melyet a férfi, és melyet a nő végez el rendszeresen. Természetesen legyünk megértőek, és fogadjuk el hogy a túlórázás után hazaesve a munkából a párunknak esze ágába se fog jutni a porszívózás, vagy a rendrakás.

Hasonló bejegyzések